A cég bemutatása

 

ALFÖLD RENDSZERHÁZ

Az ALFÖLD Befektetési és Informatikai Részvénytársaság, valamint az ALFÖLD-GIS Informatikai Kft. térinformatikai gyakorlata és tapasztalatai

 

I.
Cégismertető

 

A cég megnevezése általánosnak tűnhet, térségünkben igen nagy előszeretettel használják is.

De ez valami más! Egészen más!

Neve és logója nem a véletlen, a hirtelen ötlet műve. Kifejezi a helyet, ahol dolgozunk, kifejezi a teret, amelyben élünk. Kifejezi üzleti filozófiánkat is, hogy ezt a teret a maga valóságában minél több oldaláról bemutatva, azt egységes egészként, gazdag informatív tartalommal az emberek, szervezetek elé tárjuk, kinek-kinek érdeklődése, szakmai céljai, feladatai szerint. Mindezt minőségi termékek létrehozásával, mivel a minőségi szolgáltatás, a megfelelő nemzetközi szintű minőségbiztosítás a hazai informatikai piacon ma már nem luxus, hanem versenytényező.

A cég 1996 óta évente minősítetten a MOL hivatalos beszállítója.

1997-ben elnyerte a Det Norske Veritas nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítványát is.

Részvénytársaságunk Szolnokon, 1992-ben alakult, a Kft. 2001-ben jött létre. Mindkettő szervezeti felépítését, működését az aktív szolgáltató jelleg határozza meg. Hat alapvető tevékenységi kört alakított ki:

A fő stratégiai irányok mellett, mint Rendszerház, több lábon áll, mint konglomerátum, kapcsolatban áll más cégekkel is a különböző termékek tervezése, gyártása, kivitelezése, értékesítése és forgalmazása területén; így pl. műholdas navigációs eszközök (GARMIN) forgalmazásával, valamint egyedi és kisszériás nagyméretű plakátok, fotók digitalizálásával, extra méretű reklámképek készítésével, fóliázásával, laminálásával, kasírozásával is foglalkozik.

Partnerei, megbízói részére, azok aktív közreműködése mellett önállóan elkészíti azoknak a Széchenyi Tervhez illeszkedő Ipari Park cím elnyerését szolgáló pályázati anyagát.

Az alapítás óta eltelt tíz évben a legdinamikusabban fejlődő üzletági fejlődésen a térinformatikai fejlesztő és szolgáltató szekció ment keresztül. Fiatal és kreatív szakembereink szívügyüknek, elsődleges céljuknak tekintik az információtechnológia ezen egyik új ágának hazai elterjesztését, népszerűsítését.

Amivel foglalkozunk, és amihez a Rendszerház további szolgáltatásai is idomulnak, a térinformatika az alkalmazott informatikának azon ága, amely az egységes vetítési módszerével a térben, valamint a szervezetek között széttagolt adatokat egységes és megjeleníthető, képernyőn látható adatbázisokká képes integrálni.

Olyan a céloknak megfelelően megválasztott hardver és szoftver eszközökre, valamint térképekre felépített számítógépes informatikai rendszer, amellyel a földrajzi helyhez köthető információkat tartalmazó adatállományok tárolhatók, illetve kezelhetők.

Az ALFÖLD Rendszerház magas műszaki színvonalon álló fejlesztő és megjelenítő eszközparkja képes bármilyen léptékű térinformatikai rendszer megteremtésére. Partnerként vállalkozik más digitális térképi és egyéb tetszőleges egyedi kívánságokat, felhasználói célokat visszatükröző informatikai termékek létrehozására, megjelenítésére is. Az önálló fejlesztésű informatikai rendszercsaládjának a PlainLine©-nak az elvárásokhoz, napi kihívásokhoz való megfeleltetéséhez, a korszerűbb és hatékonyabb verziók kialakításához és teszteléséhez a bevezetésük előtt, a szilárd elméleti és szakmai alapot és hátteret a tudományegyetemekkel – megállapodásokban rögzített módon – való együttműködések garantálják.

Az ALFÖLD Rendszerház eddigi tevékenységét hat jelentős felhasználói csoport reprezentálja:

 

II.
Egyedi termékünk
PlainLine© rendszercsalád

 

Az ALFÖLD Rendszerház által önállóan kifejlesztett korszerű és EU-konform, az állam- és közigazgatás, rendvédelmi szervek, regionális és kistérségi érdekképviseleti, valamint területfejlesztési szervek és szervezetek, gazdasági egységek, hazai és multinacionális cégek hosszú távú kiszolgálására hívatott PlainLine© informatikai rendszercsalád közel félévtizedes tudatos és célirányos fejlesztői munka eredményeként született meg.

A különböző típusú, nagyságrendű és igényszintű felhasználói kör kiszolgálása érdekében már 1992-ben alapos és körültekintő piackutatást végeztünk annak eldöntésére, hogy megtaláljuk a magyarországi sajátosságokat megfelelően és praktikusan kielégítő alapszoftver platformokat, amelyeken magabiztosan, biztos jövőt teremtve építkezhetünk.

Nagy adatbázisokat mozgató, összetett, az integrált felhasználói igényeknek megfelelő térinformatikai megoldás alapját a Bentley Systems Inc. MicroStation termékcsaládja kínálta. Mi a MicroStationt-t választottuk, s rajta fejlesztettük ki a PlainLine© rendszercsalád erős és robosztus tagját, a MicroAtlas© térinformatikai modellünket. Az idő, az eddigi felhasználók véleménye, minősítése igazolta döntésünk helyességét. Manapság a MicroStation termékcsalád mind nemzetközileg, mind Magyarországon a térinformatika “de facto” szabványos alkalmazásává vált.

Magas színvonalú szolgáltatásai ellenére sem igényel semmi extrát, semmiféle speciális hardvert vagy operációs rendszert. Több mint 15 féle különböző platformon futtatható, melybe természetesen a Windows NT és a Windows 2000 is bele tartozik. Az igen erős CAD szoftver sokoldalú, hatékony és dinamikus grafikus szerkesztést és feldolgozást biztosít a felhasználónak.

A rendszer pl. teljesen kompatibilis a MOL Rt.-nél használt más CAD alkalmazásokkal. Alkalmas digitális fényképek illesztésére, távvezetékek, technológiai berendezések, telepek, tartályparkok, villamos műszerszekrények, berendezések, kábelezés digitális alapú figyelemmel kísérésére.

Saját C alapú fejlesztőnyelve /MDL/ teszi lehetővé az egyedi alkalmazások fejlesztését, készítését. Mivel saját adatbázis kezelővel nem rendelkezik, ezért mi egy külső, magas színvonalú és megbízható ORACLE adatbázis kezelő szoftvert illesztettünk be a MicroAtlas©-ba.

Mit tud a MicroAtlas©?

A PlainLine© fejlesztési család minden tagja, így a MicroAtlas© is saját kidolgozott magyar nyelvű felülettel, párbeszédpanelekkel és lekérdező felületekkel rendelkezik. Nagy tömegű adathalmazokat képes megfelelő sebességgel kezelni és feldolgozni. A térképeket belső vektorgrafikus adatokként raktározza és a legpontosabb tárolást és feldolgozást képes azokon elvégezni. Fogadóképes külső grafikus adatkarbantartásra, topológiai elemzésekkel hibaszűrések végrehajtására.

A MicroAtlas© a grafikus adatokat “klasszikus” formában, ún. rétegbontásban tárolja. A térképi objektumok további kapcsolódó információkat tartalmaznak, melyek lehetővé teszik, hogy alfanumerikus adatbázisokkal összekapcsolva, azok információ tartalmát kiterjesszük vizuálisan is – a térképek segítségével – ezáltal egy teljesen új megközelítésből, nézőpontból szemléltetve a rendelkezésünkre álló információkat értékelhetünk, elemezhetünk, majd dönthetünk, adatainkat a térre is kiterjesztve.

A MicroAtlas© térségfejlesztési alkalmazásának markáns képviselője az OMFB támogatásával a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Önkormányzat megbízásából készített Kistérségek Összehangolt Térinformatikai Rendszere, a KÖTÉR.

Mi indokolta létrehozását?

Az a felismerés, hogy a döntéshozatal korszerű formáinak mindennapi használata szükségessé vált a társadalmi-gazdasági szféra minden területén, így a közigazgatásban, az önkormányzati munkában is.

Az önkormányzatok az információs folyamatok centrumaiban helyezkednek el és a legösszetettebb érdekszférák egybehangolásával kell egy-egy település életét irányítaniuk, mindezt oly módon , hogy harmonizáljon a térségi, a megyei, valamint az egyre kiforrottabb regionális koncepciókkal.

Az ilyen típusú feladatok megoldásának legalkalmasabb és leghatékonyabb eszközrendszere napjainkban pedig nem más, mint a térinformatika.

Mi volt a megvalósítandó cél ?

Nem kevesebb, mint a települések, településközi kapcsolatok, a településszövetségek, a kistérségek és más megyék (régiók, tájak, stb.) infrastruktúrájának, a gazdaság szerkezetének, a társadalmi folyamatoknak, a környezet- és tájvédelemnek és terület felhasználásnak vizsgálata, elemzési lehetőségeinek biztosítása és a megyei koordináció megvalósítása.

A megvalósított térinformatikai rendszerben rendkívül összetett és szerteágazó információs bázisok integrálására került sor a fenti igények kielégítésére egy megyei centrum és öt telepített “decentrum” létrehozásával.

A KÖTÉR bázison digitális térképi alapként több egymástól eltérő méretarányú, adattartalmú és származási helyű térképmű, grafikus adat került feldolgozásra és beépítésre. A grafikus adatállományokhoz információ gazdag leíró adatbázisokat – országos, megyei – kapcsoltunk a fejlesztés során.

Az áttekinthetőség, könnyű kezelhetőség érdekében a KÖTÉR moduláris felépítésű.

Területfejlesztési szempontból jellemző sajátossága, hogy a terület felhasználási és építési szabályozás középpontjában a regionális rendezési terv áll. Minden település a külterületek határaival (közigazgatási határral) kapcsolódik az őt körülvevőkhöz. A KÖTÉR szempontjából a bel- és külterületi határok közötti sáv az izgalmas és új, mivel a tervezési körzetek több szintig lebonthatók, ill. a regionális, kistérségi tervelképzelések, információk átadhatók.

Az EU konformitás biztosítására az ALFÖLD Rendszerház a KÖTÉR-nél a nemzetközi térinformatikai metaadat szolgáltatások közül az ESMI (European Spatial Metadata Infrasructure) megvalósítási elveit preferálta.

Referencia értékű MicroAtlas© projektjeink között tartjuk számon a Phare keretében öt Szolnok melletti település fotogrammetriai termékekkel (légi fényképezés útján nyert ortofoto térképekkel kiegészített) önkormányzati modelljét, az MTA RKK részére létrehozott település és térségi térinformatikai rendszert, s nem utolsósorban Csopakon (CSOPAKTÉR) és Törökszentmiklóson megvalósított (TÖRÖKTÉR) települési önkormányzati rendszereinket.

Hasonlóan MicroAtlas© alapokon készült el Pest megye területi információs rendszerének megvalósíthatósági tanulmánya, egy koncepcionális rendszerterv Budapest főváros, Nógrád, Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megyékre kiterjedően egy térinformatikai alapú hálózat kialakítására, valamint javaslatunk a Közép-Magyarországi régió Duna-menti együttműködés intézményfejlesztési programjára.

A MicroAtlas© IBM Certificate of Excellence Netfinity ServerProven elismerésben részesült 2000-ben.

A PlainLine© rendszercsalád másik tagja a nagyon rugalmas, fotogrammetriai interpretációs feladatok megoldására is képes, de kisebb volumenű adatbázisokat felhasználó és mozgató, relatívan “egyszerűbb”, de kiváló képi megjelenítést, a legkényesebb többirányú felhasználói igényeket biztosító térinformatikai fejlesztésünk a MicroCity©.

Mit tud a MicroCity©?

A MicroCity© fejlesztési alapja, a MapInfo, az asztali térképező (desktop mapping) szoftver kategóriába tartozik, mely hasonlóan a MicroAtlas©-hoz többféle operációs rendszeren is működik. A magyar viszonyok ismeretében itt is prioritása volt a Windows platformon futó megoldásnak.

A MicroCity© gyors grafikus megjelenítést, adatelemzési lehetőséget biztosít. Körültekintő, megalapozott döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen. Mivel Windows alapú fejlesztési megoldás, kezelésének elsajátítása gyors és egyszerű. A különböző adatbázisok, formális, informális csatornák adattartalma felfektethető bármilyen méretarányú térképre, általános vagy tematikus ország térképtől a helyi, település szintű tömbhatáros, úthálózati térképekig egyaránt.

A különböző méretarányokhoz különböző részletességű és beltartalmú térképek ill. ortofotók rendelhetők hozzá, ami az egyik legfőbb erénye a fejlesztésnek.

Sokoldalúsága miatt az innovatív felhasználási lehetőségei szinte korlátlanok.

A fejlesztés az alapszoftver sajátosságából adódóan belső SQL lekérdező és kezelő nyelvvel rendelkezik, kiterjesztve a relációs kapcsolatokat térképi objektumokra is. Mivel így a térképi és az alfanumerikus adatokat is képes kezelni, nincs szükség külső adatbázis kezelőre, mint a MicroAtlas© esetében. MapBasic néven saját fejlesztő szoftverrel is rendelkezik, melynek segítségével célorientált applikációk, programok, fejlesztések készíthetők egyéni, saját ízlésnek megfelelő arculattal és adatstruktúrával.

A MicroCity© is MapBasic alapú fejlesztés. Magyar nyelvű, jól szerkesztett, egyszerűen kezelhető. A partnerek igényeinek függvényében a MapInfo 5.x-6.0 verziókra adaptálva forgalmazzuk.

Felhasználhatóságának sokszínűségét az állam- és közigazgatásban szint független védelmi bizottsági hasznosításban a HAVARIA program, az ártéri öblözetek elöntési folyamatának modellezése árvízi eseményhez kötődő töltésszakadást követően a Közép-Tisza-Vidéken, a gazdasági életben felhasználva a MOL Rt. gázkutak környezetvédelmi terepmodellje légi fényképezéssel támogatott feldolgozásban, DOFER Rt. dohányföldek valós állapota légi fényképek segítségével, önkormányzatoknál az ingatlanvagyon-kataszter, valamint Tiszaszentimre és Harkány Települési Térinformatikai Rendszere reprezentálja.

A MicroCity© kiváló innovációs alap. A hívatásos tűzoltók kezdeményezésére, szakmai igényeiknek megfelelő formátumban készítettük el 27 Pest megyei települést átfogó, új szemléletű Tűzvédelmi Informatikai Rendszerünket, a FireGIS-t.

A MicroCity/FireGIS biztosítja, hogy az ügyeleti, szolgálatparancsnoki posztokon a döntés előkészítéshez szükséges információk vizuálisan jól áttekinthető, könnyen kezelhető, gyors, különböző operatív szempontok szerint lekérdezhető, térképen megjeleníthető formában álljanak rendelkezésre.

Ezzel a fejlesztésünkkel miniszteri oklevelet nyertünk 1999-ben a VII. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton, valamint 2000-ben elnyertük a Debreceni Akadémiai Bizottság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díj-át.

2001-ben a IX. Magyar Innovációs nagydíj Pályázaton miniszteri oklevéllel ismerték el az egy országos informatikai adatbázis alapjaként hasznosítható, a környezetvédelem igényeinek megfelelően kifejlesztett, térinformatikai elemeket tartalmazó, web-alapú tájékoztató CD-nk megvalósítását.

Ennek a projektnek a keretében a céloknak megfelelő tematizálással sikerült elérni, hogy az összegyűjtött környezeti adatok a CD-n térinformatikai megoldások felhasználásával készített tematikus térképek, grafikonok, ábrák és a hozzájuk tartozó leíró adatbázisokkal kerültek a nyilvánosság elé.

A CD célja, hogy segítségével Magyarország környezetállapotát bemutató adatbázisokhoz kapcsolódva a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőség az illetékességi területén gyűjtött közérdekű környezeti adatokat bemutathassa az önkormányzatok és társhatóságok környezeti adataival együtt, valamint, hogy a felügyelőségeken és az önkormányzatoknál már rendelkezésre álló térinformatikai rendszerek, adatbázisok összekapcsolására egy új, korszerű módszertani ajánlat jelenjen meg.

Nyilvánvaló, hogy a lakosság, gazdálkodó szervek, önkormányzatok részére a településekhez, ill. telephelyekhez kapcsolódó környezeti adatok a legérdekesebbek, a leghasználhatóbbak. A rendszer, pontosan a nyilvánosság érdekében internet web alapú, továbbfejlesztési cél, hogy ez az országos lehetőségek megteremtődésével mindenütt elérhető realitássá váljon.

Az ALFÖLD Rendszerház az “openGIS” szemléletéből kiindulva a térinformatikai megoldásaiban igen gyakran alkalmazza a korszerű légi felvételezést is. Tapasztalataink szerint a digitalizált légi fényképsorozatokkal, azok korszerű gépi adathordozóra való felvitelével, a térinformatika alkalmazásával olyan képi és számszerű információsorozatokhoz jutunk, amelyek megteremtik az ok-okozati összefüggések, hatásláncolatok elemzésének alapjait.

Ezen megfontolások vezettek 2000-ben bennünket, amikor elkészítettük a Tisza-tó teljes területét lefedő egyedi digitális légi fényképsort.
 
A Tisza-tó légi fotó készítésének műszaki paraméterei:
Készült: 2000. augusztus 17-18.
Repülési magasság: 2500 m
Kamera: NIKON DCS-460 digitális
Felbontás: 6 millió pixel
Szín: 36 bit

A légi fényképezés során a technológia által előírt átfedéssel 680 darab felvétel történt. A légi fotó pontossága az 1:10 000 méretarányú topográfiai térképnek megfelelő.

A jobb kezelhetőség, az áttekinthetőség javítása érdekében elkészítettük a Tisza-tó légi fotónak az 1: 25 000 méretaránynak megfelelő verzióját is.

Összegezve:

A természeti erőforrások feltárása, a természeti rehabilitáció, a környezetvédelem, a területi tervezés-, fejlesztés, a környezetgazdálkodás, de az ipar számos szegmense – mint a természetes környezet szerves része – sürgetően megkívánja új (hazánkban eddig kevéssé alkalmazott) módszerek gyakorlati felhasználását, alkalmazását.

A világ fejlett országaiban a katonai alkalmazások mellett jelentős ütemben fejlődik a távérzékelési technológiákkal gyűjtött digitális adatkészletek feldolgozásának és szolgáltatásának ipara, nő a felhasználói rendszerek száma. Az adatnyerési technológiák területén egyre nagyobb számban valósulnak meg programok és szolgáltatások, pl. az űrből készült nagy felbontású fényképek, képek, földközeli repülő eszközről nyert képi és nem látható adatokat gyűjtő szenzorok, lézertechnikát alkalmazó letapogatók felhasználásával. A digitális adatkészletek egyre jobb minőségben teszik lehetővé a földi valóság háromdimenziós megjelenítését, az ábrázolt objektumokkal kapcsolatos műveleteket, a digitális technológiák alkalmazását az adatok feldolgozásában és szolgáltatásában egyaránt.

(Lásd: multinacionális cégek, bankok, befektetők promóciós, public relations és reklámtevékenysége, melyeket már célzottan a mindennapi ügyfélkör, partnerkapcsolatok erősítésére használnak fel.)

Az euro-atlanti integrációnkkal összefüggésben számos hazai nagy információs rendszer – Széchenyi Tervhez kapcsolódó ipari, mezőgazdasági ellenőrzési (controlling és monitoring) és nyilvántartási rendszerek, iparvállalati, környezetvédelmi monitoring rendszerek, infrastruktúra-fejlesztési és fenntartási, katasztrófa-elhárítási és megelőzési, statisztikai összeírási, regionális fejlesztési projektek, térségi és települési rendszerek, ipari parkok stb. – adatbázisainak, adattartalmának minőségét javítja, felhasználási lehetőségeit bővíti a digitális képi technikával kombinált térinformatika.

Vissza a kezdő oldalraKövetkező oldalÁltalános adatok