"Szerencsésnek tartom magam, hiszen azzal, hogy 1978-ban egy még nem létező űrjármű-rendszerhez kapcsolódóan lettem űrhajósjelölt, részt is vehettem az STS-rendszer kialakításában, egyes elemeinek és rendszereinek fejlesztésében, majd pedig kipróbálásában" - mondta vendégünk, amikor a kezdetekről kérdeztük.
És bár lehet, hogy a tisztelt olvasó csodálkozik azon, hogy egy csillagász milyen tervezési feladatokban vehetett részt, Hoffman úr hivatalos (NASA) életrajza azért erre is megadja a választ: miután 1979 augusztusában befejezte hivatalos űrhajóskiképzési programját, a Repülés Szimulációs Laboratóriumban dolgozott, ahol éveken keresztül foglalkozott irányítási, navigációs és repülés-ellenőrző rendszerek tesztelésével. Ezen belül fő feladatai közé tartozott a (Shuttle) orbitális manőverezőegységének (OMS), az Orbiter navigációs rendszereinek, a személyzet kiképzési folyamatának és a műholdak raktérből történő kihelyezési megoldásainak vizsgálata.
Magyari Béla egykori vadászrepülő és kiképzett űrhajós arról kérdezte Hoffman urat, hogy volt-e valami különbség az általa repült négy orbiterben (Atlantis, Columbia (2), Discovery, Atlantis). (A szerző megjegyzése: Tudni kell, hogy a kisebb sport- és szabadidős-repülőgépek, illetve a vadászgépek között sokszor még azonos sorozatokon belül is vannak kisebb-nagyobb eltérések a vezethetőségben, vibrációkban, zajokban.)
Hoffman úr válasza: "Nem volt különbség a négy Shuttle között, legfeljebb a Columbia volt egy kicsit más mint első orbitális példány, hisz ennek kicsit más volt a hővédelme, és pár extra eszközt is tartalmazott. Az ugyan igaz, hogy a start során eltérő vibrációk voltak valamennyi esetben, de a mérnökök szerint ez nem az orbiterek, hanem a változó rakományok miatt volt így. Lényeges különbséget nem tapasztaltam."

A 2006/1 szám tartalma >>>