Amerikából jöttem, mesterségem címere... - 2005/8 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

Amerikából jöttem, mesterségem címere... - 2005/8

BE Konferencia Prága 2006

 
 
 



Idén nyáron olyan élményben lehetett részem Dél-Kaliforniában, amit csak kívánni tudok minden hozzám hasonló, a természet védeleméért tevékenykedő térinformatikusnak.
Ez év januárjában jelent meg az a pályázati felhívás, melyet az SCGIS (Society for Conservation GIS) nevű szervezet tett közzé, melyben elsősorban térinformatikai képzésekből, valamint konferenciákon való részvételi lehetőségekből álló programot hirdettek. A világ bármely részén élő természetvédelmi civil szervezetnél dolgozók jelentkezését várták nemtől, életkortól függetlenül.
Május elején jött a jó hír, hogy támogatják jelentkezésemet, s az útiköltség fennmaradó részét a Hungis Alapítvány, valamint Nyíregyháza Önkormányzata egészítette ki.
Július 8-án érkeztem a Los Angeles-i repülőtérre, ahol néhány órán belül az Antarktisz kivételével minden földrészről érkező barátságos résztvevők társaságában találtam magam. Rövid akklimatizálódás után megismerkedhettünk a többiekkel is. 36 nemzetközi és hat hazai ösztöndíjas volt. Az örvendetesen növekvő számú alapítványi támogatásoknak köszönhetően idén a tavalyihoz képest kétszer annyi résztvevőt tudtak fogadni.
A program első két hetében térinformatikai képzéseket kaptunk. Ekkor még külön mozgott a csapat, mert a pályázati jelentkezésben választott kurzusok alapján három csoportba soroltak bennünket. Jómagam az ArcGIS-ről, valamint annak térbeli elemzési lehetőségeiről tanultam a James San Jacinto Mountains Reserve nevű biológiai kutatóállomás házában kialakított GIS laborban.
A "James Reserve" misztikus hely, az SCGIS szelleme lengi körül. Itt kezdődtek a kilencvenes évek elején azok a találkozók, rendezvények, melyek végül a szervezet megalakulásához vezettek 1997-ben. Az eredeti gondolat, hogy létrejöjjön egy olyan szervezet, amely a természetvédelmi csoportok munkáit támogatja korszerű technikával és képzésekkel, kereken tíz évvel korábban fogalmazódott meg Charles Convisban. A fő cél, hogy a természetvédelmi csoportok a szakmai munkájukra koncentrálhassanak, s ne kelljen a technikai feltételek előteremtésére oly sok időt, pénzt fordítaniuk. Persze az ötlet megvalósítása nem volt egyszerű. Sok próbálkozás után az ESRI, illetve vezetője, Jack Dangermond ajánlata volt az, amelyből mára kinőtt az ESRI Természetvédelmi Programja, valamint évek múltán az SCGIS.
A képzés színhelye a legközelebbi lakott területtől (Idyllwild) mintegy 25 kilométerre volt a vadonban, 1600 méter magasan, zömében Pandarosa fenyők borította meredek hegyoldalak szegélyezte száraz völgyben, a Fulmor tó mellett. A kutatóállomáson, mely a Kaliforniai Állami Egyetem riverside-i részlegéhez tartozik, különféle biomonitoring módszerek alkalmazására vonatkozóan folynak vizsgálatok, mondanom sem kell igen magas szinten. Részleteket a www.jamesreserve.edu honlapon találhatnak.

A 2005/8 szám tartalma >>>

 
 


©GIS Figyelő