A GEO FŐÉPÜLETÉNEK BŐVÍTÉSE - 2005/8 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

A GEO FŐÉPÜLETÉNEK BŐVÍTÉSE - 2005/8

BE Konferencia Prága 2006

 
 
 

A kissé elhúzódó értékelés után ez év márciusában hirdettek eredményt, mely szerint a Veszprémi Egyetem, a Dunaújvárosi Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kara a közös pályázaton 1076 millió forint támogatást nyert. Ezen belül a GEO székesfehérvári főépületének bővítésére 156 millió forintot kap, és így az önrésszel együtt mintegy 197 milliós fejlesztést tud megvalósítani.
Az előkészítés hosszadalmas folyamata után szeptember 9-én megérkezett az aláírt Támogatási szerződés. Az előzetes engedélyek birtokában a GEO már az eredményhirdetés után elkezdte a beruházás előkészítését. Lebonyolították a tervezői pályázatot, majd kiválasztották a műszaki ellenőr személyét is. A tervezők - Fehérvár Építész Kft. és alvállalkozóik - gyors munkája, továbbá a városi önkormányzat és a szakhatóságok példamutató támogatása eredményeként az elkészült kiviteli tervek és az azokra kapott jogerős építési engedély birtokában közbeszerzés keretében választották ki a kivitelezőt. Ennek eredményeként kerül sor szeptember 12-én a szerződés aláírására a Fehérkép Kft. és a GEO között.
A szerződés értelmében a kivitelező kötelezettséget vállalt arra, hogy az új oktatási épületrészt 2006 decemberében átadja.
A teljes beruházás során létrejön egy háromszintes épületrész 531 négyzetméter oktatási területtel, mely egy előadótermet, két számítógéplabort és egy geodéziai mérőtermet jelent majd. Mindez teljes berendezéssel együtt valósul meg. Ezzel párhuzamosan a meglévő épületen egy kisebb átalakítás különösen az energiaellátás terén hoz majd javulást.

A 2005/8 szám tartalma >>>

 
 


©GIS Figyelő