SZABÓ SZILÁRD: HOL VAGYTOK SZARVASOK? MIT CSINÁLTOK PANDÁK? - 2005/7 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

SZABÓ SZILÁRD: HOL VAGYTOK SZARVASOK? MIT CSINÁLTOK PANDÁK? - 2005/7

BE Konferencia Prága 2006

 
 
 

GPS-jeladók segítségével követik nyomon a szarvasok mozgását a zalai erdőkben. Magyarországon elsőként Zala megyében használják a műholdas jelkövető rendszert (GPS) vadbiológiai-állattani kutatásokhoz - tudta meg Horváth Attila, a Népszabadság munkatársa Náhlik András egyetemi tanártól, a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézete által elindított, a szarvasok életterét kutató vizsgálat vezetőjétől. Az egyetem által irányított kutatásban partnerként részt vesz a Zalaerdő Rt., a vizsgálatot pedig a földművelésügyi tárca Vadgazdálkodási Alapja, valamint az Oktatási Minisztérium pályázatai finanszírozzák.



Mára annyi változás történt, hogy összesen tizenegy állatfajt vizsgálnak - ezt már szerkesztőségünk tudta meg, szintén Náhlik Andrástól. A professzor elmondta, hogy a kutatást kiterjesztették a soproni hegyvidékre is, ahol öt állatot jelöltek meg, ebből egyet osztrák területen. Ezek a vadak segítenek majd meghatározni a határon keresztül történő migrációt (mindegyik állat "kettős állampolgár", rendszeresen átjár a határon), és támpontot adnak a vadgazdálkodás koordinálására a határ két oldalán. A télen további húsz nyakörvet tesznek fel a szarvasokra, elkezdik öt muflon vizsgálatát is, és egy fejlettebb, kétoldalú kommunikációra képes GPS-t tesznek fel barna medvére Erdélyben. Ennek során az adatokat nem kell letölteni, hanem a készülék kommunikál a műholddal, és a koordináták 48 óránként e-mail formájában jelennek meg a kutatók számítógépein. Ez azért fontos, mert a medve mozgáskörzete sokkal nagyobb, mint a gímszarvasé, és félő, hogy hegyvidéki körülmények között VHF jel segítségével nem találnánk meg az állatokat.

A 2005/7 szám tartalma >>>

 
 


©GIS Figyelő