| | ...Az ESRI Magyarországot idáig két igazgató vezette. Önnel együtt ez a szám immáron háromra emelkedett. Milyen felelősségi megosztás lesz Önök között?
 A csapat számomra nem a három embert jelenti, hanem az egész céget, ahol a felelősségeket a különböző tevékenységi és szakmai körök szerint osztjuk meg. Az ügyfelekkel a kapcsolattartás Dietz Renáta feladata, a technikai segítséget Hárs János biztosítja. Az alkalmazási területeket a következőképpen osztottuk el: Domokos György a környezetvédelem, az oktatási és kutatási intézmények, valamint a geodéziai, földügyi alkalmazások területén dolgozik. Németh J. András felelős a klasszikus önkormányzati alkalmazásokon túl a honvédelmi, területfejlesztési, és az önkormányzati közmű projektekért. Bernáth Ágnes a katasztrófavédelem és a rendészet területén tevékenykedik. Az üzleti térinformatika élére, mely a telekommunikációt, a logisztikát, a szállítást, valamint a közműszektort foglalja magába, még nem találtuk meg a megfelelő embert. E felsorolásból az is látszik, hogy a piac a mi értelmezésünk szerint jóval szélesebb, mint a szűken vett GIS....
Az interjút lapunk 7-8. oldalán olvashatják. A 2005/1 szám tartalma >>> |