A végeredmény mindannyiunk számára meglepő volt. Talán igaza van Kákonyi Gábornak, aki azt mondta, hogy Magyarországon nem divat a karrierrel büszkélkedni, hisz akkor csak irigyeink számát növeljük. Lehet, hogy itt is érvényesül a "sírva vigadunk" hagyomány? Valóban csak a hely kérdése, hogy azok, akik megszólaltak, nem tudták az eddig elért eredményeiket őszintén sikernek, karriernek láttatni? Ha ez Amerikában játszódik, akkor mindenki elégedett és sikeres szakemberként értékelte volna az életútját?
De az általánosságok után szóljunk a beszélgetésről! A magyar térinformatika egyik szaktekintélyének és nemzetközileg is elismert oktatójának tartjuk Márkus Bélát. Sok nemzetközi szervezetben vezető pozíciót tölt be, számos titulusa van, rendszeresen oktat a németországi Karlshuhéban, nevéhez fűződik az Egyesült Államokbeli NCGIA Core Curriculum oktatási anyag magyarításának megszervezése, a nemzetközileg elismert UNIGIS diploma hazai megszerezhetőségének koordinálása és még oldalakon keresztül sorolhatnánk a munkákat, amikben szerepe volt és van. Őt kértük fel elsőnek, hogy mondja el, szakmai életében milyen szerepet játszott a térinformatika. Márkus Béla szerényen beszélt arról, hogy minként is került Székesfehérvárra, ahol akkor már Végső professzor tulajdonképpen elindította a térinformatika oktatását. Leginkább a szerencsének tudja be, hogy most egy intézet főigazgatója. Domokos György nosztalgiával emlegette azokat az éveket, amikor a Fővárosi Földhivatalban dolgozott. Az ESRI Magyarország ügyvezető igazgatója inkább a hazai pályáztatásokban tapasztalható visszásságokról beszélt, mint személyes eredményeiről. Egy előző beszélgetésben mondta azt, ami számomra legjobban leírja a karrier hétköznapi megélését: "Reggel bele tud nézni a tükörbe!"...

A "kerekasztal" körül
Kummert Ágnes cikkét a 2004/3. szám 10. oldalán olvashatják.

A 2004/3 szám tartalma >>>