Az FVM álláspontja - 2004/3 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

Az FVM álláspontja - 2004/3

BE Konferencia Prága 2006

 
 
 

....Az FVM, ezen belül a földügyi szakigazgatás a nemzetgazdaság érdekeit szem előtt tartva, erőfeszítéséket tett, és tesz a digitális térképi adatok mielőbbi előállítására. 1996-ban a Nemzeti Kataszteri Program (NKP) elképzelésének felállításával a digitális térképi adatok előállítását kormányhatározat alapján kezdte meg, 1997 végén. Az NKP végrehajtása éppen arra irányul, hogy mind az ingatlan-nyilvántartás, mind a nemzetgazdaság más területe ellátható legyen számítógépen kezelhető állami alaptérképekkel. A program végrehajtásának anyagi, technikai feltételeit szintén kormányhatározatok sora biztosítja. A program első öt évében valóban az elképzeléseknél lassabban haladt a végrehajtás. Ezért 2003-ban a program koncepcióját újra gondoltuk. Az NKP felgyorsítására vonatkozó kormánydöntést megelőzően, a folytatás irányát, a végrehajtandó feladatokat a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián ismertettük a tudomány jeles képviselőivel is, akik értékelték, és jónak ítélték a felgyorsítás elképzelését. A 2122/2004. (VI.06.) kormányhatározat alapján 2007. december 31-éig el kell készíteni az ország valamennyi ingatlan-nyilvántartási térképének digitális változatát. A digitális átalakítás finanszírozása hitelből történik, melynek visszafizetését az adatok értékesítéséből kell biztosítani.

A cikk további megállapításaihoz, javaslataihoz:

- nem szükséges az ország területén a rendelkezésre álló adatok felmérése, ez az NKP 2004-2007. évek közötti szakaszának feladat-meghatározásánál már megtörtént;
- az állami térképek digitális adatformátumának egységesítésére az MSZ 7772-1:1997 szabvány, és az ehhez kapcsolódó digitális alaptérképekre vonatkozó szabályzatrendszer meghatározza az egységes földügyi adatcsere-formátumot, amely informatikai fejlesztői oldalról értelmezhető és kezelhető;
- a nemzeti vagyon részét képező állami alapadatok "szétosztása" önmagában is felelőtlen kijelentés, nem beszélve ennek jogi akadályairól, többek között a személyes adatok védelméről, illetve az illetéktelen adatfelhasználások kizárásáról....

Az FVM részéről Apagyi Géza főosztályvezető reagált a vitaindítóra. Válaszát lapunk 18-19. oldalán olvashatják.

A 2004/3 szám tartalma >>>

 
 


©GIS Figyelő