A menedzsmenté lesz a Cartographia - 2004/1 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

A menedzsmenté lesz a Cartographia - 2004/1

BE Konferencia Prága 2006

 
 
 

A Forrás Rt. december 19-én tette közzé, hogy Papp-Váry Árpád, a Cartographia Kft. tagja és ügyvezető igazgatója szerezte meg a jogot, hogy adás-vételi szerződést kössön a Forrás Rt.-vel a Cartographia Kft. 90 százalékos üzletrészének megszerzésére. Az erre kiírt pályázaton a Vinton Filmgyártó, Forgalmazó és Reklám Kft. lett a nyertes 731 millió forintos ajánlati árral - tájékoztatta a Forrás Rt. december elején az MTI-t. Papp-Váry Árpád elmondta: az elővásárlási jog gyakorlásának feltétele, hogy a nyertes ajánlat minden feltételét teljesíteni kell. A cég négy vezetője a Magyar Külkereskedelmi Banktól tízéves futamidőre felvett hitelből finanszírozta a tulajdonszerzést - tette hozzá.
Papp-Váry Árpád szerint az ügylettel a cég 92,8 százaléka a Cartographiánál dolgozók tulajdona lesz. Az ÁPV Rt. korábban 10 százalékot kínált fel a dolgozóknak, amelynek értéke mintegy 70 millió forint volt, azonban a dolgozók 2,8 százalékot tudtak csak megvenni ebből. A fennmaradó részt az ÁPV Rt. a Forrás Rt.-nek értékesíti, az adásvételi szerződés szerint a Cartographia új tulajdonosai ezt a részvénycsomagot is megvásárolják.
Reményét fejezte ki, hogy a tulajdonosváltás jelentős hatékonyságnövelő hatással lesz a cég működésére, segíti a szükséges szemléletváltást. A termékszerkezet szempontjából egyelőre nem terveznek változásokat - főleg iskolai atlaszok, térképek, útikönyvek kiadásával, nyomdai előállításával és értékesítésével foglalkoznak -, viszont jelentős előrelépést várnak a román piacon működő leányvállalatuktól, különösen az export tevékenységben.

Forrás: MTI

A 2004/1 szám tartalma >>>

 
 


©GIS Figyelő