| | 
A közgazdász végzettséggel és közigazgatási szakvizsgával rendelkező szakember közel húsz évig tevékenykedett a közigazgatásban. Munkahelye nem, csak annak elnevezése változott, hiszen az Illetményhivatal, a Takeh, a Tákisz, a TÁH és a Magyar Államkincstár ugyanazt a szervezetet jelentette. Vásárhelyi Miklós 61 évesen ma is aktív. Részmunkaidőben vezető főtanácsosként több feladat elvégzésére is koncentrál: szerkeszti a Baranya megyei önkormányzatok számára hasznos információkat tartalmazó szakmai újságot, szerzőként, illetve a tanácsadó testület tagjaként közreműködik a Belügyminisztérium országos lapjának, a Jegyzőnek elkészítésében, felelőse a közigazgatási minőségbiztosítási (CAF) rendszer elterjesztésének. Különösen büszke a térinformatika terén elért eredményeire, jelenleg a települési önkormányzatok pályázati kiírás orientált körzetesítése "virtuális kistérségbe" programon dolgozik Siklós vonzáskörzetéhez kapcsolódóan.
A 2003/8 szám tartalma >>> |