| | A kiállítást szemlélve meggyőződhettünk, hogy itt virágkorát éli a térinformatika: egyre több és több kiállító jelenik meg, érdekesebbnél érdekesebb alkalmazásokat, műszereket, adatokat és szolgáltatásokat ajánlva. Az is szembeötlő, hogy ezt nem egymásnak mutatják be, hanem népes érdeklődő sereg zsongja körbe a standokat. A Kingston Egyetem immár hagyományosnak tekinthető oktató bemutatóin sorba állnak a helyekért, akinek nem jut gép, az a földön ülve hallgatja végig az előadást. Ugyanez az információ- és tudásszomj jellemzi az előadótermeket is, ahol szinte minden alkalommal szó kerül az OS MasterMap-ről és a hozzá kapcsolódó problémákról, fejlesztésekről. Középpontban természetesen a webes szolgáltatások állnak, de már előjön a gazdasági kérdés is: hogyan kell olyan szolgáltatásokat fejleszteni, melyekért az állampolgár hajlandó fizetni. Sőt arról is mernek beszélni, hogy az internetes szolgáltatások bevezetése belső átalakításokat igényel a szervezet életében. Számomra ez azt is jelenti, hogy a szervezetek elkötelezték magukat, illetve a rájuk nehezedő nyomásnak engedve (2005 januárja, ami az e-government projektek véghatárideje, vészesen közeleg) "lenyelik a keserű pirulát", azaz a legkényesebb kérdés is előkerülhet. Bár a szigetország a tradíciókról nevezetes, nem ragadnak le a hagyományoknál: jövőre Birminghamben rendezik a GeoSolution 2004-et. Kummert Ágnes A 2003/6 szám tartalma >>> |