| | A Nemzeti Kataszteri Programot menedzselő NKP Kht. korábbi vezetőjének, Ponicsán Gábornak a megbízatását nem hosszabbították meg, utódja Simon Sándor lett. A kinevezés június elsejével lépett életbe, és három évre szól. Mivel Simon Sándorról első ízben esik szó a Térinformatika hasábjain, röviden bemutatjuk eddigi pályafutását. A Kht. új igazgatója 1973-ban végzett a BME Építőmérnöki karán. 1978-ig a Kartográfiai Vállalatnál kezdetben az 1. sz. Felmérési, majd a Közműhálózat-felmérési osztályon dolgozott, ahol utóbb csoportvezetői megbízatást kapott. 1978-tól a BGTV Ipari Geodéziai osztályára került. Akkoriban sok szakember számára jelentettek kiugrási lehetőséget a külföldi munkák, így volt ez Simon Sándor esetében is. 1980 őszétől négy évig csoportvezetőként Algériában dolgozott, ahol a Viziterv és a BGTV munkatársai egy megye ivóvízhálózatának felmérését és dokumentálását végezték. Visszatérte után a Geodézia Rt. termelési osztályára került, majd a 10-es, és az összevonások utáni 1. számú osztályának vezetője lett, mely, mint mondta: "a cég húzóosztályává vált". A 33 fős osztály a kataszteri térképek készítési, EOMA II. és III. rendű hálózatlétesítési, birtokjogi feladatokkal foglalkozott, és olyan megrendelői voltak, mint pl. a MOL Rt., vagy az Édász Rt. Munkája során természetesen a NKP Kht.-val is kapcsolatba került, bár akkor még csak, mint partner. Idén május elején merült fel először a neve a Kht. igazgatói posztjával kapcsolatban, s a kinevezésre nem kellett sokáig várnia.
Arról, hogy Simon Sándor hogy látja a Program jelenét, jövőjét és eddigi eredményeit, lapunk 9-10. oldalán olvashat. A 2003/5 szám tartalma >>> |