Víz van – víz nincs - 2003/5 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

Víz van – víz nincs - 2003/5

BE Konferencia Prága 2006

 
 
 

A víz az ország stratégiai eleme, még elegendő mennyiséggel rendelkezünk belőle, de tisztaságának megőrzése komoly feladat, amely a környezetvédelem felértékelődését vonja maga után.
Tudtuk, hogy tavasszal kevés volt a csapadék, mégis szinte hihetetlennek tűnt a tény, hogy a legutolsó számottevő csapadék február 6-án hullott a Kárpát-medencében.
A májusi középhőmérsékletek összehasonlítása is az idei szélsőségeket tárta fel. A Cserhátban májusban 4 Celsius fokkal volt melegebb, mint az 1961-90 között mért májusi átlagok. Csapadék tekintetében csak a Kisalföldön volt pozitív az egyenleg.
A Balaton vízszintje sem azért alacsonyabb, mert a Sión túl sok vizet engednek le, hanem mert az elmúlt négy évben nem érte el a csapadék mennyisége a sokévi átlagot. Szó volt a Vásárhelyi terv továbbfejlesztéséről is. Ismét tározókat terveznek a Tisza vízgyűjtőjében, vizsgálják a Jászság öntözésére egy, a Tisza-tóból induló csatorna építése lehetőségének megvalósítását.
Kolossváry Gábor, az FVM főosztályvezetője a területtervezés és felhasználás állami koncepciójának hiányából eredő hátrányokra mutatott rá. A kidolgozandó keretirányelveknek az EU támogatás alaphármasára, a mezőgazdaságra, vidékfejlesztésre és a vízgazdálkodásra kell alapozni.

A 2003/5 szám tartalma >>>

 
 


©GIS Figyelő